top of page
  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
BG1j.png

LŐRINTEI-TAVI

logo w shadow2.png

HORGÁSZEGYESÜLET

Kedves Látogató, 
szeretettel köszöntünk
a Lőrintei-tavi Horgászegyesület honlapján!

Horgászhelyek és szállások

Tóismertető

​Az Ajka mellett található Lőrintei-víztározó a Közép-Dunántúl egyik kevésbé ismert, de nagy halakat rejtő, kellemes kikapcsolódást nyújtó, szép, gondozott környezetű horgásztava.
A víztározó 26 hektáros, egy kisebb felső, és egy nagyobb, mélyebb alsó tóból áll. Halállományát tekintve kiváló békés halas és rablóhalas vízterület. A majd ötven éve intenzíven telepített tározó hatalmas halaknak ad otthont. 20 kg feletti pontyok (tórekord 28 kg feletti) és amurok, néhány 30-50 kilós busa mellett szép dévér, karika és vörösszárnyú keszegek, compó, ezüstkárász, tokhal és koi ponty van a vízben. Szép számban találhatók süllők és csukák is, előbbiből 9 kg-os, utóbbiból pedig 12,5 kg-os példánnyal is találkoztak már. 2015. évben horogra csaltak egy 72 kg-os harcsát, ezt a rekordot azonban 2020. tavaszán megdöntötték, amikor egy 110 kg-os példányt sikerült partra segíteni, mely fotózást követően visszanyerte szabadságát.

149.jpg

Áraink

Felnőtt és ifjúsági napijegy
(nappali horgászatra)

7000 FT

Felnőtt és ifjúsági napi sportjegy
(csak békés halra, nappali horgászatra)

5 000 Ft

24 órás felnőtt és ifjúsági napijegy

8 500 Ft

24 órás bojlis jegy

7 000 Ft

Éjszakai kiegészítő jegy vendéghorgászoknak
(csak felnőtt vagy ifjúsági napijegy mellé)

3 000 Ft

Gyermek napijegy
(3 kg egyéb hal elvitelére jogosít)

1 000 Ft

Gyermek sportjegy
(hal elvitelére nem jogosít)

díjmentes

Éjszakai kiegészítő jegy tagoknak

1 000 Ft

Saját csónak használata
(bojlis és pergető sportjegy mellé vendéghorgászoknak)

díjmentes

24 órás csónakdíj
(tagoknak és vendégeknek egyaránt)

3 000 Ft

Csónakdíj nappalra vagy éjszakára
(tagoknak és vendégeknek egyaránt)

2 000 Ft

Csónakdíj etetés céljára - maximum 30 perc
(tagoknak és vendégeknek egyaránt)

500 Ft

Csónakdíj fél napra
(tagoknak és vendégeknek egyaránt)

1 000 Ft/fő/nap

Szállás 14 év alatti gyerekeknek
(fürdő-, társalgó-, konyha és áramhasználattal)

3 000 Ft/fő/nap

Egész szoba foglalása egy fő részére

10 000 Ft/nap

Fürdő használat vendégeknek

1 500 Ft/fő/alkalom

Fürdő használat egyesületi tagoknak

1 000 Ft/fő/alkalom

Akkumulátor töltés

1 000 Ft

Hulladékkezelés díja
(szemeteszsákot az egyesület biztosít)

1 000 Ft/zsák

Pontymatrac bérlés

500 Ft/fő/nap

Pontybölcső bérlés

1 000 Ft/fő/nap

Pergető sportjegy
(május 1-től november 30-ig)

3 500 Ft

Áram használati díj
(horgásztanya udvarán belül)

3 000 Ft/nap

Akkumulátor bérlés

3 000 Ft/nap

Csónakmotor bérlés

3 000 Ft/nap

Csónakdíj fél napra
(tagoknak és vendégeknek egyaránt)

5 000 Ft/nap
+20 000 Ft kaució

Napijegy vásárlásának feltétele az érvényes állami horgászjegy és horgászkártya megléte!
Napijegy turista állami horgászjeggyel is váltható,
mely 1 botos horgászatra jogosít!

Kiemelt Szolgáltatásaink

Calm Lake
Hand -Click.gif

Helyfoglalásra kizárólag a weboldalon, online van lehetőség, a horgászhely és a dátum kiválasztásával!


Bojlis jegy (24 órás sportjegy) díja:
7 000 Ft/ 24 óra

24 órás, halelvitelre jogosító napijegy díja:
8 500 Ft/ 24 óra

Csónak bérlés:
3 000 Ft/ 24 óra

Saját csónak esetén használati díj nincs!

​​​

Napijegyet csak érvényes állami horgászjegy, valamint az előírt, személyi azonosításra szolgáló okmányok és halfogásra alkalmas, működő felszerelések megléte esetén adunk ki!

Bright Room
Hand -Click.gif

​A horgásztanya 15-20 fő befogadására alkalmas jól felszerelt. A közösségi tér, kiválóan alkalmas céges rendezvények, zártkörű megbeszélések, meetingek lebonyolítására. Frissen felújított, szép kilátással a tóra. Akár elődadás, akár közösségi rendezvény helyszínéül szolgálhat!.
2 db 2 ágyas és 2 db 3 ágyas szobával, jól felszerelt konyhával, zuhanyzási lehetőséggel és WC-vel rendelkezik.

A Horgásztanya április 1-től október 31-ig fogad vendégeket. Akadálymentes szobák is foglalhatók! A Horgásztanyán számos szórakozási, kikapcsolódási lehetőség rendelkezésre áll.

Akár céges, akár családi rendezvényről legyen szó, mindenki megtalálja az igényének megfelelő kikapcsolódási lehetőségeket.

 

_DSC9749.JPG

Versenyek és
Események

    70 ÓRÁS LŐRINTEI PÁROS HARCSAFOGÓ VERSENY
    70 ÓRÁS LŐRINTEI PÁROS HARCSAFOGÓ VERSENY
    23 nap az eseményig
    márc. 19., Cs
    Lőrintei horgásztavak
    1️⃣ Telefonos regisztráció kötelező befizetés előtt! 📞 +36 20 551 3616
    Megosztás
    X. NEVIS Feeder Kupa
    X. NEVIS Feeder Kupa
    32 nap az eseményig
    márc. 28., Szo
    Lőrintei horgásztavak
    Nevezési díjat befizetni a halőrháznál személyesen (bizonylat ellenében), telefonon előre egyeztetett időpontban, vagy utalással az egyesület OTP Banknál vezetett 11748038-20103088-as bankszámlaszámra (közleményben a versenyzők nevével) lehet. Utalás előtt kérjük, nevezésüket minden esetben jelezzék
    Megosztás
    TAVASZI BOJLIS VERSENY
    TAVASZI BOJLIS VERSENY
    45 nap az eseményig
    ápr. 10., P
    Lőrintei horgásztavak
    A tavasz első nagy megmérettetése a Lőrintei tavon!
    Megosztás
    III. Lőrintei Mikulás Kupa
    III. Lőrintei Mikulás Kupa
    Zárult esemény
    dec. 06., Szo
    Ajka
    MIKULÁS KUPA, aki jelmezben érhezik sem viheti haza a halakat! :D
    Megosztás
The Studio
7695661f-d43f-4d6b-bbca-7c4d62441730.png

LŐRINTE

"A víz egyike azoknak a helyeknek,
ahol az idő megáll,
és csak a pillanat számít."

A tó
megközelítése

Az Ajka-Kolontár összekötő útról a legegyszerűbb. Erről Padragkút felé elfordulva a jobbra eső két murvás út vezet a tóhoz, amit tábla is jelez.

Autóval a víztározó jól megközelíthető, körbejárható.

 
GPS koordináták

47o 04’300”; 17o 31’100”.

IRODAI NYITVATARTÁS ÉS ÜGYINTÉZÉS:
+36/30/541-3954

2022. JANUÁR 10-TŐL MÁRCIUS 31-IG

MINDEN HÉTEN HÉTFŐN ÉS SZERDÁN
08:00 – 15:30 ÓRÁIG

2022. ÁPRILIS 01-TŐL ÁPRILIS 30-IG

MINDEN HÉTFŐN
11:00 – 15:00 ÓRÁIG

 

Lőrintei-tavi Horgászegyesület

8400 Ajka, 01239/2 hrsz.
Bankszámlaszám: OTP Bank, 11748038-20103088
Adószám: 18913103-1-19

SZÁLLÁS FOGLALÁS:
+36/20/551-3616

  • White Facebook Icon

​​A Lőrintei-tavi Horgászegyesület (8400 Ajka, Diófa u. 2/B.) köszönetet mond valamennyi támogatójának, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át egyesületünk részére felajánlották. Kérjük továbbra is, támogassák horgászegyesületünket.

Adószámunk: 1-8913103-1-19
Lőrintei-tavi HE. Számlaszám: 11748038-20103088

© 2035 lorinte.hu           Made by INNOVISION Creative Media Agency          Powered and secured by Wix

bottom of page